adták a V for Vendettát a tévében, megnéztem,

és még mindig ugyanaz a véleményem. Sőt, inkább.

Valami külföldet kéne találni gyorsan, el. A fasz sem akar hős lenni és nagy jellem, aki itt marad és tűr. Lófaszt. Jól akarok élni, mert hedonista vagyok.

az ingyenes önkormányzati és hirdetési lapok egy része

sajnos csak arra jó, hogy a hólétől csöpögő cipő/csizma alá lehessen tenni jobb megoldás híján.

Pedig izgalmasabban is elő lehetne állítani a tartalmukat. Ugyanennyi pénzből.

nem olyan időket élünk, mint amilyenek valójában vannak.

Nem 2010 van, hanem 1978, legfeljebb 1981. Többnek, jobbnak, szebbnek látszik - illetve hazudják -, mint amilyen.

Hiánygazdaság, egyik gyógyszertárban ez nincs, a másikban az. Ha kérdezek, kapok választ, otthon derül ki, hogy rosszat.

Élelmiszerek tűnnek el a polcokról. Majd. Most nincs. Néha hentes szól, ez éppen jó, most vegyen, ebből. Amaz nem friss, de frissen sem volt kiváló.

Kioktatnak minket. Nem jól tudjuk. Nem is tudjuk, mit akarunk. A homeopátia ostobaság. A döntési szabadság mindenütt placebo, ugyan már. Ez van, ez kell magának, azt felejtse el. Majd én tudom, mire van szüksége naccsága. Jó lesz az a festés úgy is. Jó lesz az a betonozás úgy is. Jó ez így. Nem, magának nem az a tuja kell, elég lesz ekkora is.

Ha ismerős el tud intézni valamit, az szerencse. A szolgáltató nagy úr. kapcsolat kell, és néha még az is kevés.

Öreg vagy? Nem kellesz. Középkorú vagy? Nem kellesz. Harmincas vagy, már tele tapasztalattal? Nem kellesz, nekünk te ne ugass. Mi ugatunk neked és helyetted. Pályakezdő vagy? Nem kellesz, tanulj használhatatlan kamu szakmákat. Férjhez mentél, gyereked van? Nem kellesz. Még férjhez sem mentél ennyi idős korodra, de gyereket akarsz? Nem kellesz, nehogy már nekünk babázz itt le.

Mindenhol megpróbálnak átverni bennünket. Csak mese a becsületes, tiszta vidék.  Ügyeskedés, fusi, maszek, a lényeg, hogy adót ne, az adóhivatal ellenség. A konkurencia is. Meg a szomszéd. Mindenki ellenség, ki kell nyírni csendben. Vagy nyíltan. A többszázezer munkaképes rokkant országa.

Hová lettek a jó fizetések? Voltak pedig egy bizonyos kor, egy bizonyos tapasztalat, egy bizonyos végzettség felett, de gyakran alatta is.

Másképpen ugyanaz, mint régen. Pedig régen vagyunk megint, vagy harminc évvel ezelőtt. Mégis másképpen. Sliders ez? Átcsúsztunk egy dimenziókapun egy másik, párhuzamos világba, míg Európa egy másik része elbeszél mellettünk?

alá állok a hópihéknek,

és akkor minden olyan, mintha lelassulna. Idő, mozgás. Nem kell sietni.

A kavargó fehér pelyhek a semmiből potyognak, a fekete-kék semmiből. Csak úgy születnek, e3lőzmények nélkül.

Néha mintha én is csak úgy. A semmiből lennék itt.

Rájöttem, kiről mintázták Brian Kinney-t.

De már elmúlt.

Nála, a Brian Kinneység. Egyetlen szenvedélyének él ma: a zenének.

Remember, remember the Fifth of November

Akinek még mindig nem esett le, hogy a Fidesz simán képes lenne olyan aljas gecinek lenni, mint a V as Vendettában a regnáló hatalom,

akinek még mindig nem esett le, hogy a Fidesz veszélyesebb, mint a Jobbik, és most tekintsünk el a Jobbik rasszista és antiszemita szólamaitól, a máztól,

akinek még mindig nem esett le, hogy az MR1 Petőfi csak egy lépés a felé, hogy próbáljunk jó gyerekek lenni, és nem holmi huligán módjára növeszteni  a hajunkat, meg nők létünkre vastag harisnya nélkül szemérmetlenül mutogatni a pucér lábunkat, arról a szörnyű hippizenéről nem is beszélve, amiket hallgatni akarunk, majd lesz itt valcer, keringő és palotás, hogy a fal adja a másikat,

akinek még mindig nem esett le, hogy a Fidesz egy szekta, fanatikus hívekkel és mindenre elszánt vezetőkkel, és a maga nemében éppen olyan veszélyes, mint a szcientológia "egyháza", csak az ellenpóluson,

akinek még mindig nem esett le, hogy ezek örökélet plusz húsz évre akarnak berendezkedni, és hatalmas mennyiségű betont kevertek már ki hozzá,

akinek még nem esett le, hogy a választásokon maga adta a kezükbe a pénzt, a paripát és fegyvert,

az REMÉNYTELENÜL HÜLYE, és legszívesebben azt mondanám, hogy szívja csak, szopja, egye, amit főzött, csakhogy az a problematika, hogy MINDANNYIAN szívunk, azok is, akik ezt már az elején megmondták, hogy így lesz, igen, mi is, akik már a választások előtt figyelmeztettünk az intő jelekre, csak éppen nagy ívben szarni méltóztatott rá egy rakás valójában korlátozottan cselekvőképes, megvezethető seggfej.

Igen, ez ennyire rossz a lesz, hogy ilyen mérges lettem. Vagyok. Több, mint fél éve.

Imádom.

Mekkora ratyi film már az Ezek a fiatalok

is.

Ahogy a férfiak a férfiakra néznek. Ahogyan gitározik Szörényi Levente. Ahogy jobbra balra hajladozik Bródy, és ahogy fogja a csörgődobot, vagy mit, meg ahogy bámulja őt az egyik kisfaszi. Beszarás. A legforróbb magyar film, amit életemben láttam. Queer as folk.

hogy ledobtam magamról azt a terhet,

amit öntudatlanul, grammonként pakoltam magamra élelmiszerekkel néhány évvel ezelőtt, talán szimbólumaként annak a tehernek, amit öntudatlanul és tudatosan raktak a vállamra évek alatt,

újra kivirultam. Megszabadultam a testi és lelki cipelnivalók nagy részétől, s ezt a szabadságot érzik tán mások is.

Kicsit több a pozitív visszajelzés, a finom flört, az udvarlás. Bár szerencsés típus vagyok. Minden évben kicsit belém szeret néhány pillanatra egy-egy ügyfelem. Nem komoly az a "szerelem", csak olyan kellemes, biztonságos, kockázatoktól mentes plátói rajongás, mint a szép, fiatal tanárnők iránt, az elérhetetlenség teljes tudatában. Néhány pillantás, az, ahogyan tárgyalás közben felém fordul egyik-másik, és kinyílik, pár elejtett szó, szelíd, óvatos bókok.

Fogadom a bókokat. Puhán, melegen tartják a szívemet. Mosollyal, kedves szavakkal viszonzom. De nem adok alkalmat arra, hogy bármi is mélyebbé váljon.

Boldog vagyok, és ezt a boldogságot részben magamnak köszönhetem.

azért is kedvelem

Zét, mert vele hangosan ki tudjuk röhögni magunkat és egymást, ha szánt szándékkal hülyét csináltunk magunkból, mint ő legutóbb, amikor azt mondta a kezelőorvosának, hogy tudja, hogy le fog szakadni az orra, de az nem nevetett, sőt, az asszisztens sem.

Hétrét görnyedt a borospohárral a kezében, amikor elmeséltem neki, pénteken éjjel hogyan tromfoltam rá a fenti történetre, egy csókkal. A legjobban az a rész tetszett neki, hogy az illető után kiáltottam: "És ha ezek után nem hívsz fel, akkor szemét fasznak foglak gondolni!"

Talán mindig csak azok társaságát kéne keresnem, akik előtt maradéktalanul önmagam lehetek.

éjjellények

Az éjszaka meggyőz. Éjszaka meggyőz. Kivetkőzünk önmagunkból, sokkal meztelenebbre, mintha csak a ruháinkat dobnánk le.

Hiszen beszélgetünk.

Beszélgetünk a vágyainkról, és arról, mit szeretnénk csinálni egymással, mit szeretnénk, ha tenne velünk a másik. Elidőzünk a kellemes részeknél, vissza-visszatérünk egy izgalmasabb részletre, vagy addig elhanyagolt területre.  Mindezt a korábbinál kifinomultabb stílusban, amivel a testén túl a másik lelkén is tanulunk játszani.

Akármilyen távol van, ma érzem a legközelebb. Remélem, ugyanígy érez.

Mindkettőnkben tombol a vér. Az ér. A déli verő.

16 hónappal a szétköltözés után néha még mindig légüres térben vagyok,

időnként elfogy körülöttem a levegő.

Nem tudom, Smith Jarod mit mesélt a szakításunkról a családjának, és milyen stílusban,

de ma, amikor egy nem fogadott hívás után rácsörögtem a jelzett számra, és a nagyapja vetette fel a kagylót, ahhoz képest, hogy annak idején az első találkozásunkkor felajánlotta a tegezést, igen kimérten és hűvösen magázva közölte velem, hogy S. J. már nincsen náluk, elköszönt, és letette a kagylót.

Mintha nem múlt héten meséltem volna Olaszfiúnak, hogy az exeim többségével jóban vagyok, baráti a kapcsolatom velük, és találkozni is szoktunk időnként.

Most meg itt fuldoklom.

Pontosan ezért nem mondtam el senkinek sok-sok évvel ezelőtt, miért szakítottam a kis híján férjemmel. Nem akartam, hogy gyűlöljék, hogy ne fogadják  a köszönését, hogy légüres térbe kerüljön. Az a mi problémánk vagy kudarcunk volt és nem a környezetünké.

A francnak kell nekem korrektnek lennem. Úgysincs a fejemen füstszűrős sapka.

azt hiszem, egyszer még lehet egy könyv,

Antonia Esmeralda és Eduardo Manuele szerelméből. Még ha csak egy vékony novelláskötet is lesz.

Néha olyan, mintha nem is velem történt volna. Mintha nem is nem is én írtam volna itt ezt a Titkok és szerelmek sorozatot, és mintha nem is történt volna meg, hogy voltak, akik hétről hétre várták, hogy milyen sztorival rukkolok elő.

Mintha egy dimenziókapun léptem volna át egy évvel ezelőtt, amelyen át életet cseréltem volna. Nem mással, saját magammal.

"Te tényleg olyan vagy, mint egy meleg faszi" mondta nekem az egyik Pé pénteken éjjel.  "Alapvetően a férfiakat szereted, de az időd javarészét nők között töltöd."

játszassunk magyar történelmi és kulturális kvízt a dessewffy utcában a "magyar kocsma" közönségével,

mégpedig úgy, hogy a zsüri (körülbelül 30-40 fő) egytől egyig a közeli melegbár régi törzsközönségéből áll,

akik a "magyar kocsma" zárásakor az ajtónál előre forrósított hajvasalóval a kezükben várják a nagy "magyarokat"

és amelyik "nagy magyar" nem tudja felsorolni segítség nélkül hazánk 19 megyéjét a megyeszékhely nevével és lakóinak számával, vagy aki nem képes megnevezni hazánk Nobel díjasait,

azt a zsüri tagjai egytől egyig pofán vágják a forró hajsimítóval, majd a hátára ragasztanak egy "Sötét vagyok, nem turista" feliratú cetlit, és végigkergetik a belvároson.

Nekem tetszene ez a felállás.

"Nem tudom hova tenni a kapcsolatunkat"

mondja az esti csöndbe és friss levegőbe az erkélyen, miután hátulról átkarol.

"Én sem" vágom rá gyorsan. Állunk kint, oldalról a szobából fényt kapunk, mindketten hallgatunk, bámuljuk a nagy platán ágait. Sehol egy rügy, még csak most rúgta az utolsókat a tél.

Lassan két éve találkozgatunk, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Helyesebben inkább nagyobbakkal.

Szerintem nem is akarjuk igazán hova tenni a kapcsolatunkat. Definiálni pedig pláne. Egyelőre fogalmam sincsen, mikor és hogyan fog véget érni, de úgy gondolom, akkor, ha valaki mellett a rév vár, egy biztosnak tűnő kikötő. Addig viszont szükségünk lehet egymásra. Finom mozdulatokkal és végtelen gyengédséggel játszik a lelkemen és a bőrömön.

Már amikor eszünkbe jut megszervezni, hogy találkozzunk.

A Pannonnak és vezetőinek az édesapjuk faszát.

A Pannon azt írja a sajtóközleményében, hogy a kirúgással elért  megtakarítást a termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztésére fordítja. Ezen belül nagy hangsúlyt fektet a mobil szélessáv és a jövőbeli LTE-hálózat fejlesztésére. A mobilszolgáltató szerint ezzel a lépéssel javulnak a hosszú távú üzleti kilátásai, és a vállalat a gyorsan változó telekommunikációs piac élvonalába kerülhet.

Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója közölte, hogy az érintett dolgozók végkielégítési csomagot kapnak, és gondoskodnak arról, hogy megfelelő támogatást kapjanak a munkakereséshez.

Később kommentálom, most nem.

Ez a "mennyél a zanyádba, nesze, itt van 2 havi kajajegy, oszt nézegest a professönt, én inkább a technikát fejlesztem, te meg csak egy ember vagy" kommunikáció UNDORÍTÓ.

A harmadik koktél fogyasztása közben fogalmazta meg magának Amanda Lear,

miért nem szereti a spontán beugrásokat, amikor nincsen ideje arra, hogy egy órát tollászkodjon és szőrtelenítsen a fürdőszobában,

egy fárasztó, izzasztó és kimerítő születésnapi shoppingolás után  - amely közben még a legdrágább telefonkészülékét is az akciós H&M termékek között felejtette, ám csodával határos módon érintetlenül talált rá az egyik eladónő.

Amanda Lear ezért önnönmagát utálva és önnön magától előre undorodva ült egyre kevésbé biztos mozdulatokkal a koktél romjai mellett, miközben tisztában volt vele, hogy nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, mert esze ágában sincs ellenállni bárminek is, és úgyis az unni slingák közti részeg hempergés lesz ebből a szituációból.

Felállt és megpróbált úgy tenni, mint aki lendületesen végig tud menni a báron úgy, hogy megőrizze méltóságát. De előre tudta, hogy esélytelen. Ezen az estén legalábbis.

rájöttem, hogy egy harmincas öltönyös kormányszóvivő és egy harmincas öltönyös szektás között

mi a különbség.

Semmi.

Amanda Lear megkönnyebbült, amikor rájött,

hogy nem felejtette otthonában A fiúk a klubból negyedik évadot, hanem mégis a bőrönd belső rekeszébe csúsztatta indulás előtt.

Enélkül nehezen tudná végigcsinálni a vidéki kúriában nagy ünnepi basztatót.

Máshogy tervezte ugyan, mégis kapóra jött neki, hogy pár fővárosi vendégfellépés miatt a két ünnep között vissza kell utaznia.

Ezen a télen nincsen semmi felesleges glanc, flanc és glamúr. Más szelek fújnak, néha ijesztő sebességgel.

A különbség köztem az,

hogy hat éve még elmentem volna az imolai rockfesztiválra,

ma már inkább nem mennék el, csak akkor, ha valaki autóval vinne ki, ketten, nem akarna cserébe megdugni, csak akkor, ha járunk és én is akarom,

illetve ha biztosan fellépne Tricky.